Szóval elkezdtünk beszélgetni telefonon. Közben a férjem januárban megjött, ezért nem beszéltünk, én már el is felejtettem ezt a barátságot, mikor egy üzenet érkezett Tőle. Aztán addig beszélgettünk, hogy megbeszéltük, ha már ilyen jó barátok vagyunk, találkozhatnánk is. Szóval eljött a nagy nap, amikor személyesen is láthatjuk egymást. Még sosem láttuk egymást, csak képen. Március 15 volt. Egy szeles, borongós nap, sosem fogom elfelejteni. A buszpályaudvaron vártam, de amikor megláttam, nagyon zavarba voltam. Beült a kocsimba, és kérdeztem hova menjünk? Ő azt mondta mindegy, így gondoltam elmegyünk Siófokra. A hangulat rendkívül feszült volt a kocsiba , egyikőnk sem tudta, mit mondjon, stb...aztán én rátettem a lábára a kezemet, és ezután elkezdtünk beszélgetni. Hamar odaértünk Siófokra, ahol nagy vihar tombolt, a Balaton vize háborgott, mintha csak rám haragudna, és azt kérdezné. miért teszed ezt?...Megnéztük a partot, csináltunk pár képet, és beültünk a kocsiba, mert nagyon fáztunk. De még nem akartunk hazamenni, így a kocsiba beszélgettünk. Nagyon jó volt. Aztán én mondtam, menjünk haza, mert tök unalmas csak a kocsiba ülni. Ő mondta, maradjunk még, de nálam volt a kormány, és elindultunk hazafelé. Útközben mondta, álljunk meg valahol. Megálltam egy erdő szélén, és ismét jót beszélgettünk. Na itt történt az, amikor már oldottabb volt a hangulat, és bár az eszem nemet suttogott, a vágynak nem tudtam ellenállni. Mai napig előttem van ez a jelenet. Életem egyik legcsodálatosabb pillanatainak egyikéhez tartozik. Megtörtént az, ami férfi és nő között szokott. Aztán még utána is beszélgettünk. Este volt már, mikor visszavittem a pályaudvarra. Igazándiból nem beszéltünk meg semmit, hogy fogunk-e találkozni, vagy nem. Gondoltam majd az idő eldönti....